HTML

2014 Barangolásaink

Bebarangolni Németországot és Európát. Ez az idei évre szánt terv. 1-2 hetente egy-egy kirándulás vagy utazás, érdekesebbnél érdekesebb, vagy híresebbnél, híresebb helyekre. Ezeket az élményeinket osztjuk meg veletek, szavakkal, képekkel, videókkal.

Friss topikok

Címkék

2014.04.20. 21:54 turtleke

Köln / Bonn - Húsvét

Báttyókám, és kedves kis sógornőm Csilla április 19-én szombaton érkezett hozzánk, húsvét hosszú hétvégéjén. Már nagyon vártuk őket, izgultunk, hogy mikor érkeznek, mivel kocsival jöttek, és hajnal 5-kor indultak. Egy idő után pedig nem jelentkeztek, gond volt a telóval, mint utóbb kiderült, de azért nagyon idegesek lettünk, hogy minden okés-e. Persze az volt, és épp mikor kész lettek a sült csirkék, és rántot csirkék, a saláta és a krumplipüré meg a párolt-sült krumpli, addigra épp meg is érkeztek. Jajj nagyon jó volt ám őket újra látni! :) Már este 6 óra volt, felcuccoltunk, és azért még a vacsora előtt volt kedve mindnekinek egy kis sétához. Így lementünka Rajna partra kocsival. Előtte még megmutattuk a T-com-ot, ahol Feri dolgozik, és az Infas-t ahová én járok be ha épp van valami magyar projekt. A rajna parton nagyon meglepődtünk, mivel egy árva lélek sem volt. Tény, hogy fújt nagyon a szél, és már 7 óra is elmúlt, de hétvégeken mindig tele van a part, és most valóban 1-2 lézengő emberen kívül senki. Valószínűleg húsvét lévén elutaztak. Ide Feri nem hozta a gépet, így képeket sem készítettünk. Pedig voltunk velük is a Japán kertben is. Viszont már tényleg hideg volt, ők meg azért elég fáradtak is lehettek, így indultunk is haza. Megvacsoráztunk, beszélgettünk egy jót, eldöntöttük, hogy legyen a másnap, és már aludtunk is. 

Reggel Forma-1-et néztünk. :) Teljesült Gabó kívánsága. És közben meg is reggeliztünk. Nem rohantunk, úgy döntöttek Gabóék, inkább csak a kölni dómot néznék meg, ne csináljunk nagy programot, nem azért vannak itt, hogy mindent bejárjanak. Igazuk volt, Köln és egy kis bonni séta éppen elég is volt egy napra. Bár Gabó egyébként is eléggé meg volt fázva. 

Kölnben sajnos persze oltári nagy volt a tömeg húsvét lévén. És Kölnben persze oltári nagy volt a parkolóhely hiány és a zárva lévő parkolóházak az ünnep miatt. Így kb  a fél órás kocsikázás után még majdnem egy óra volt parkolót találni, ah nem több. Volt ahol végre megálltunk, majd egy pincér egy hotelnél közölte, hogy maradhatunk ha akarunk, de soha senki nem áll itt, 20 € a bünti rögtön, ha itt maradunk. Hát mentünk tovább, mire a dugóban állva végre bejutottunk a dóm alatti parkolóházba. De végül sikerült, és ott voltunk a Dóm előtt.

Sikerült bejutnunk a hátsó részbe is. Amikor tavaly anyáékkal voltunk, épp Mise volt és kitereltek mindnekit, így nem tudutunk bemenni hátra. Nagyon szép volt. Gyújtottunk 1-1 mécsest is.  Íme néhány fontosabb információ magáról a közelről lefotózhatatlan dómról. A története hosszúnak tűnhet, de nem lehet kihagyni szinte semmit, mert valóban érdekes is, és nem csoda hogy a világörökség része.

A kölni dóm, hivatalos nevén Szent Péter és Mária Dóm 157 méteres magasságával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma. (1880 és 1888 között a világ legmagasabb épülete volt). Németország legnépszerűbb látványosságainak egyike: 2004-ben körülbelül 6 millió látogatója volt, nagyjából annyi, mint a párizsi Eiffel-toronynak.

 

A régi dóm, a mainak a közvetlen elődje, amit 873. szeptember 27-én szenteltek fel, főhajóját mindkét végén kereszthajók határolták. 1248-ban ezt részben le akarták bontani, hogy új, gótikus katedrálist építsenek a helyére. Amikor azonban a keleti kórust tűzzel próbálták meg lebontani, majdnem a teljes épület leégett. A nyugati részeket ideiglenesen újjáépítették, hogy a miséket lehessen megtartani. Még ugyanabban az évben elkezdődött a jelenlegi dóm építése.

1164-ben Rainald von Dassel kölni érsek idehozta a háromkirályok ereklyéit a milánói dómból, I. Frigyes német-római császárajándékaként. Ezeknek az ereklyéknek kellett új dómot építeni – a régi katedrális ui. nem bírta volna ki a növekvő zarándoktömeget.

A gótikus épületet 1248. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén kezdték építeni Gerhard von Rile építőmester tervei szerint, a minta az amiens-i katedrális volt. Miután a kölniek 1288-ban elűzték a városból az érseket, az építkezés is elakadt: a kórus felszentelése1322-ben történt. 1410-ben a déli torony elérte a második emeletet. 1528-ban az építkezést a pénz és érdeklődés hiánya miatt leállították, így 300 éven át a déli tornya befejezetlenül állt.

1814-ben két darabban előkerült Gerhard második utódjának, Arnold mesternek a tervrajza a homlokzatról. A 18-19. század fordulóján a romantikusok fokozódó lelkesedéssel fordultak a középkor felé, így megnőtt az érdeklődés a befejezetlen dóm iránt is, amely a nemzeti egység szimbólumává vált. 1842. szeptember 4-én IV. Frigyes Vilmos porosz király és Johannes von Geissel érsek letették továbbépítésének alapkövét. A porosz állam anyagilag is támogatta az ügyet. Közvetlenül az alapkőletétel előtt megalakult a Kölni-Dómépítés Központi Egyesülete, amelynek legfőbb feladata az építkezéshez szükséges források összegyűjtése volt.

1820. október 19-én betörtek a dómba és feltörték a háromkirályok ereklyetartó szekrényét.

1880-ban, 600 év múltán a dóm elkészült, a középkori mesterek terveinek megfelelően, de a kor legmodernebb technikáinak felhasználásával. Az építészek Ernst Friedrich Zwirner és Karl Eduard Richard Voigtel voltak. Az építkezés befejezésének örömére, 1880. október 15-én ünnepséget tartottak, amelyet I. Vilmos német császár a kilenc évvel korábban alapított birodalom identitásának erősítésére használt fel.

 

Harangok:

 

A katedrálisnak 12 harangja van. Az elsőt, a 3,4 tonnás Dreikönigenglocke (háromkirályok harangja) volt, amelyet 1418-ban öntöttek és 1437-ben szenteltek fel; 1880-ban újra kellett önteni. Van két olyan harang is, a 10 tonnás Pretiosa és a 4,3 tonnás Speciosa, amelyek az 1448-as felavatásuk óta a helyükön maradtak. A legnagyobb a 24 tonnás Szent Péter-harang, amelyet 1922-ben öntöttek. Ez a világon a legnagyobb szabadon lengő harang; a World Peace Bell (Newport, Kentucky) nagyobb ugyan, de nem mozog szabadon.

 

Világháború:

 

A második világháborúban a dóm súlyosan károsodott; többek között 14 bombatalálat érte. A gyújtóbombákat a dómban őrködő munkatársak azonnal eloltották. Az angolszász bombázások következtében a főhajó néhány boltíve beomlott. 1948-ban az alapkő letételének 700. évfordulóját egy súlyosan károsodott dómban ünnepelték. 1956 óta a katedrális ismét ellátja feladatát.

koln_bomba.jpg

 

Kincsek és betörések:

 

1975. november 2-án három betörő egy szellőzőaknán keresztül, hegymászó felszereléssel behatolt a dóm – akkor biztonságosnak számító – kincstárába, és értékes monstranciákat (szentségtartó) és kereszteket vittek el. A tetteseket a kölni alvilág segítségével sikerült elfogni és hosszú szabadságvesztésre ítélték őket. Addigra azonban a zsákmány egy részét, közte egy 1657-ből származó arany monstranciát, már beolvasztották.

2000 októbere óta a templom kincseit a dóm északi felében levő 13. századi boltíves pincékben újra kiállítják. A kincstár három emeleten hat termet, 500 négyzetméter kiállítási területet foglal magába.

A háromkirályok művészien díszített ereklyetartójában nyugszanak azok a csontok, amelyeket a három királyok (napkeleti bölcsek) maradványaiként tisztelnek.

 

Pápák, császárok:

 

2005. augusztus 18-án XVI. Benedek pápa a Németországban tett apostoli látogatása során fölkereste a dómot is, az Ifjúsági Világnapok ünnepségeinek alkalmából.

A késő középkori kórus a 104 ülőhellyel Németországban a legnagyobb. Különlegessége, hogy a pápának és a császárnak mindig fenntartanak egy-egy helyet.

 

Napjaink:

 

Napjainkban elsősorban a környezeti hatások károsítják a dómot. A savas eső szétmorzsolja a követ és a kipufogógázok elszínezik. Ezért építészei már évtizedek óta küzdenek a bomlás ellen, a díszítések tömeges cseréjével.

Számokban:

 

Teljes külső hossza                                  144,58 m
Teljes külső szélessége                              86,25 m
Kereszthajó homlokzatának szélessége       39,95 m
Főhajó belső szélessége                             45,19 m
Nyugati homlokzat szélessége                    61,54 m
Északi torony magassága                         157,38 m
Déli torony magassága                             157,31 m
Lépcsők száma a torony tetejéig               509
Harangok száma                                         11
Kereszthajó homlokzatának magassága     69,95 m
Középső hajó belmagassága                     43,35 m
Oldalhajó belmagassága                           19,80 m
Beépített terület                                  (kb.)7914 m²
Ablakok felülete                               (kb.)10 000 m²
Tető felülete                                    (kb.)12 000 m²
Beépített kő tömege                       (kb.)300 000 t
Befogadóképesség                                   4000 fő
Éves fenntartási költség                         10 millió €

 

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kölni_dóm

hivatalos oldal: http://www.koelner-dom.de/

 

Ezután elindultunk egy kis sétára a Rajna partra. Ferire persze mindig figyelni kellett, nehogy elvesszen, mivel állandóan fotózott valamit. Nagyon nagy volt a tömeg. De kisütött a nap, és hát azért Köln mgéiscsak szép város, és a Rajna partja is nagyon szép. Habár élni nem élnénk ott, mivel valóban hatalmas a tömeg, és tényleg nagyváros, mint Budapest, és abból már azért egy kicsit nekünk is elég volt. 

A halászcsárdába - ami már törzshelyünk - szintén rengetegen voltak. Enni még egyikünk sem akart, így leültünk kávézni. Azaz a fiúk kávéztak, Csilla vizet ivott, én meg egy pohár Kölsch-t :) Ezután Gabóék meghívtak minket fagyizni, a visszaúton sétálva bizony jól is esett mindenkinek. A partról felsétálva a dóm felé, volt egy művész gyerek, aki ugrabugrált különféle zenékre, meg az ad hoc megjelent közönséget szórakoztatta, sokszor valamelyik járókelő bevonásával. Egy szép nagy kör alakult ki. Mire épp felértünka  lépcsők tetejére, megérkeztek a rendőrök. Azon tanakodtunk vajon elviszik-e a jü embert vagy más miatt jöttek. Néztük, szemeinkkel követtük őket. ÉS mitn kiderült a bolha-piac felé vették az irányt. Amint megfordultunk, azt láttuk, hogy a platz-on ott hagyott Polizei autóval mindenki fotózkodik. :) Hát mi is ezt tettük ;)

Ezután visszaautóztunk Bonnba. Bekocsiztunk a városba, a Rajna parton hagytuk az autót, és besétáltunk a pár kis sétálóutcából és térből álló belvárosba. Nem sokan voltak most sem, szinte kihalt volt a város a szokásoshoz képest. Gabóékat a vároháza előtt fotóztuk le. Ez már úgymond csak díszépület, ma már nem ez a városháza. Ez a város főtere a Marktplatz. Itt szoktak nagy piacok lenni, és kiülős kávézók is. A húsvét miatt, csendes nyugodt volt minden. 

Elsétáltunk a Csillagkapu mellett is. Nem a sorozatról avn szó, hanem a középkori városfalról, amiből emelték ezt a Sterntor-t, azaz Csillagkaput, Bonn városának dicső középkorára emlékezve. Így néz ki egyébként éjszaka kivilágítva:

A Sterntor-kicsi.jpg

A levágott fejek pedig nem más előtt,  mint a 13. században épült székesegyház előtt, a Münster előtt fekszenek. Ez állítólag a város egyik legszebb épülete is.

Itt tették Szép Frigyes és IV. Károly fejére a koronát. A tér is erről a 81 méter magas épületről kapta a nevét, ami mondhatjuk a második fő tere Bonnak. A 11. században még román stílusú kollégiumi templom állt itt Szent Cassius és Florentius középkori emlékére. 2002-ben egy török művész készítette thai gránitból a levágott fejeket, amik Cassiust és Florentius-t ábrázolják.Ők ketten mártírok, akik a 3. században a Római Birodalomból jőve harcoltak a thébai légióban a várost támadó törzsek ellen. Feladatuk volt útjuk során keresztények kivégzése is, de ők erre nem votlak hajlanódak, fellázadtak, majd sajnos lázadásukat leverték, és több társukkal együtt a Münster mai helyén fejezték le őket. Belső tere a Münsternek épp sírjaikra épült. 

munster.jpg

forrás: http://de.wikipedia.org/wiki/Cassius_und_Florentius

http://de.wikipedia.org/wiki/Bonner_M%C3%BCnster

Már eléggé későre járt, így indultunk is hazafelé,és perzse útközben betértünka  Vapiano-ba. Mi is cska másodjára étkeztünk ott, isteni a tésztájuk! Mi Csillával azt ettünk, a fiúk pedig pizzáztak. De nagyon jól esett mindnekinek a vacsora. Olyannyira, hogy Csillával bevásároltunk Vapiano-s tésztából, mivel magát a spagetti tésztát, vagy épp a pennét is meglehet vásárolni, mivel ott helyben készítik. Hát mi vettünk is, összesen 8 csomagot. Cska utána jöttünk rá, hogy ez annyira friss, hogy csak az nap éjfélig jó. Na de sebaj, szépen kiterítettük mindet estére, hagytuk száradni. Csilla is az ő részét konyharuhák közt papírszatyorban utaztatta haza másnap, de így összesen 2-3 nap után a vastag penne tészták is kiszáradtak. Így is sokkal finomabbak voltak, mint a boltiak. A Vapiano-ban az a pláne, hogy ott készítik a szemünk előtt az ételeket. ÉS pont ezt felejtettük el lefotózni. Viszont még az elején érkezéskor elmentünk a mosdóba, és egy kicsit meglepődtünk, így ezt megörökítettük. :)

Hazaérve még volt kedve mindnekinek sétálni is egy picit, így tettünk egy kört az utcánk körül, és a kis erdőben. Sajnos a barik nem voltak kint, de így is szép volt azért. Pakolás, szendvicsgyártás, beszélgetés, pihenés. Na és persze a desszert, ami mire elmentek szinte le is fogyott, a híres Klári féle recept alapján készült csodás Zserbó Klári házi lekvárjával. Isteni. Ahogy a kép is mutatja :)

DSC_0197.JPG

Hát így telt jókedvben ez az 1 és egy kicsi nap így négyesben. Az út hosszabb volt, így hogy már nem próbálgatta Gabó a 195 km/h csak úgy :), de mire hazaértek majdnem teljesen meg is gyógyult. Hát ilyen ez az óceáni éghajlat. Nagyon örülünk, hogy itt voltatok nálunk, várunk titeket újra, és a többieket is akik még nem voltak. Gyertek bátran! 

 

 

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://2014barangolda.blog.hu/api/trackback/id/tr676115066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása